Az utam utolsó harmadához érkeztem, a hat állomásból álló körútból még Firenze és Pisa van hátra. Bevallom kezdek fáradni, reggelente sajog minden porcikám, de nem vesztettem el azon lelkesedésemet, hogy minél több helyre jussak el. Montepulciano - Chiusi - Firenze a mai útvonal. Nagyon élvezem az ilyen hosszú vonat utakat, mert csodaszép helyeken robogunk át. Firenzébe érve napsütés és egy nyüzsgő nagyváros fogad. A szálloda rendezett, de olcsó és semmi extra. Nem is vesztegetem tovább az időt, lepakolok, és azonnal elindulok a belvárosba. Florence, ahogy az olaszok hívják, első látásra nem varázsolt el. Toszkána fővárosa elegáns, mi több kicsit sznob és túlzó. Az a világmárka, ami a belvárosban nem fellelhető, nem is létezik. ...

November 19-én Nemzetközi Férfinap van. Töredelmesen bevallom, hogy én tegnapig erről nem tudtam. Pedig a nagyvilágban 1999 óta terjed, de hazánkban is majdnem tíz éve „jegyzik” ezt a jeles napot. Egy gondolatsort indított el bennem a Férfinap ténye. Számtalan írás foglalkozik az anyaság szépségeivel, nehézségeivel, a nők értékeivel és mindennapjaival. A Nőnap mindig jelentős ünnepnek számít, legfőképpen a virágboltosok számára. De a hétköznapi nők nem léteznek hétköznapi férfiak nélkül… Akik édesapák, szeretők, dolgozó és családfenntartó egyének is egyben. Az én szememben olyannyira megérdemlik a Férfinapot, mint mi a Nőnapot.

A férfiak, de leginkább az apukák szerepe tagadhatatlanul megváltozott, szinte egy ...

Tehát a harminchatodik születésnapom reggelén elindultam a következő szállásomra, Volterrába. A hosszabb, de a kis falvakon átrobogó buszos közlekedést választottam. Pontederában kellet átszállnom egy másik járatra, az már a célomig vitt magával. Élveztem ezeket az utakat, mert turista szinte mindig csak én voltam. Mások gondolom kocsival, esetleg vonattal közlekednek. Így, a helyiekkel együtt buszozva, bepillantást nyertem picit az életükbe. Figyeltem a gimnazistákat, akik iskolából hazafelé igyekezve flörtöltek egymással, és a busz mellett dohányoztak titokban. Az olasz férfiaknak, be kell vallani, már tizenévesen is jól megy a csajozás. Nagyon profik voltak. Jellemzően idős nénik voltak még ezeken a járatokon, akiktől zengett néha ...

Ahogy már az előző bejegyzésemben is említettem, életemben akkor feszegettem leginkább az önzésem és a saját korlátom határát, amikor úgy döntöttem, hogy elutazok két hétre Toszkánába. Végig naplót írtam a két hét alatt, de akkor is emlékeznék minden helyre, a kétségeimre és a félelmeimre, ha nem így lett volna. Éppen megszűnt a munkám, értéktelennek és útkeresőnek éreztem magam. Itália amúgy is az én földrajzi kedvesem, szoros kapcsolat a miénk. Szóval 2015-öt írunk, és én a nyár végén a férjem elé álltam, hogy megosszam vele azt a lehetetlen tervemet: Toszkánába utazom, ráadásul egyedül. Természetesen ő már meg sem lepődött, hozzá van szokva az őrült ötleteimhez, aminek persze a nagy része meg sem valósul. ...

Ma reggel több cikkel és gondolattal találtam szemben magam, ami korábban engem is nagyon foglalkoztatott. Hol van a határ az önző és az önmagáért kiálló anyuka között? Létezik egyáltalán egy szofisztikált határ, vagy összemosódik manapság a kettő. Mennyi idő, pénz és energia jár egy nőnek olyan dolgokra, amit csakis magáért, és nem a családjáért tesz meg? Ami esetleg feltölti, szebbé, vagy ne adj Isten boldogabbá teszi. Mivel ebben én főleg nem akarok ítéletet mondani, és azt hiszem nem is lenne joga ezt senkinek eldönteni; csakis maguknak az anyáknak, a saját dilemmámat, utamat osztom meg. 

Én kezdetektől fogva áldozat típusú anyuka voltam. Ne értse félre senki, mi csinálunk magunkból áldozatot, és nem a környezetünk ...