November 19-én Nemzetközi Férfinap van. Töredelmesen bevallom, hogy én tegnapig erről nem tudtam. Pedig a nagyvilágban 1999 óta terjed, de hazánkban is majdnem tíz éve „jegyzik” ezt a jeles napot. Egy gondolatsort indított el bennem a Férfinap ténye. Számtalan írás foglalkozik az anyaság szépségeivel, nehézségeivel, a nők értékeivel és mindennapjaival. A Nőnap mindig jelentős ünnepnek számít, legfőképpen a virágboltosok számára. De a hétköznapi nők nem léteznek hétköznapi férfiak nélkül… Akik édesapák, szeretők, dolgozó és családfenntartó egyének is egyben. Az én szememben olyannyira megérdemlik a Férfinapot, mint mi a Nőnapot.

A férfiak, de leginkább az apukák szerepe tagadhatatlanul megváltozott, szinte egy generáció alatt. Ennek negatív oldalát sokszor hangoztatják, mint a férfiak elnőiesedése, a nők elférfiasodása. Én a pozitív oldalával szeretnék most foglalkozni. A környezetemben és a családomban tapasztalt változásokról és tettekről. A hétköznapi férfiakról, akik szintén csodálatosabbá teszik a világot. Nem akarom és teljesen értelmetlen is lenne összehasonlítani a női-férfi szerepeket, az ünnepeket és azok létjogosultságát. Egy ünnepen fontosabb elgondolkodni mit is jelent nekünk a másik ember, a másik nem. Mik azok a dolgok, ami miatt felnézünk rájuk.

Ötven éve, de még talán harminc éve is, egy apuka gyakorlatilag nem is fogott meg egy csecsemőt pólya nélkül. Fogalmuk sem volt, hogyan kell pelenkát cserélni, vagy megetetni egy kisbabát. Emlékszem, anyu mesélte, hogy apu engem egyszer tett tisztába, és mindkét lábamat belekötötte a textilpelenkába. Ezen teendők szinte mindegyikében a mai apukák zöme teljesen profi. Sok olyan családot ismerek, beleértve az enyémet is, ahol a családfő legkésőbb fürdetésre minden este megpróbál hazaérni. De tovább megyek, nem csupán hazaérnek, hanem ők maguk fürdetik meg apró csemetéiket. Nem félnek a három-négy kilós kis csöppségeket a tenyerükön tartva mosdatni. Pedig sokkal ijesztőbb feladatnak tűnik eleinte, mint bármilyen férfias tett.

A férfiaknak mára nem, hogy be szabad menni a szülőszobába, hanem kivívták a biztos helyüket a vajúdó feleségeik mellett. Tudom, sokan azt mondják erre, hogy ez a minimum, ott a kismama végzi a munka javát. Így is van, nekem is volt benne részem kétszer. Azonban gondoljunk bele kicsit a férfiak helyzetébe is! Tehetetlenül kell nézniük órákon keresztül, ahogy szenved a szerelmük, szinte nem is tudnak enyhíteni a kínokon. Passzív résztvevőként kell asszisztálniuk, amint a legnagyobb kincsük világra jön. Az én szememben ez nagyon is tiszteletreméltó feladat.
Talán a születés élménye, talán a változó világ és a szerepek az oka, de az apák és gyermekeik között a híd sokkal stabilabb, az érzelmi kötődés pedig sokkal erősebb, mint régen volt. Ha kell ringatnak babát a lányaikkal, vagy szaladgálnak fénykardokkal Darth Veder maszkban. A szülői értekezleteken is számomra meglepően nagy számban jelennek meg az édesapák. Vagyis kiegészítik és tökéletesebbé teszik a nők hétköznapjait. 

Szóval ünnepeljük Férfinapon a feltörekvő és fiatal generációt, az apákat, a nagypapákat. A női lét pótolhatatlan párját, a mi hétköznapi hőseinket. Szeretjük és tiszteljük a férfiakban az apát, az ölelő és védelmező férfit, a családfőt, a szeretőt és a barátot.